Hírek 2005
 

2005. 10. 01.

Kellemes hangulatban telt a 2005 évi szezonzáró buli! Volt, aki már péntek este, volt, aki délelőtt és olyan is akadt, aki csak este csatlakozott a társasághoz! Szóval az egész nap folyamatosan gyülekeztünk. Estére olyan 50-60 fős kis csapat gyűlt össze. Az időjárás nem volt túl kedvező, elég hűvös volt. De ez nem vette el kedvünket, egy kis táncolás és némi melegen tartó ital elfogyasztása megoldotta ezt a problémát! Estére elkészült a bográcsos-birkapörkölt is, amiben sokan segítettek.

Ettünk, ittunk, jót mulattunk, szóval jól éreztük magunkat.

Kiosztottunk egy Sziki-kérdőívet, melyben ötleteket, véleményeket vártunk a jelenlévőktől, névvel illetve név nélkül. Hamarosan az internetes oldalunkon is fenn lesz, reméljük minél többen, kitöltitek!

Aki nem tudott eljönni az sajnálhatja, mert nagyon jól sikerült buli volt, de jövőre bepótolhatjátok!

Várunk mindenkit szeretettel a nyitó-bulira 2006. április 29.-én!

 

Az OKTÓBER 1-én lévő záróbulin

is hozzá lehet jutni a Sziki 2005-ös eseményképeit tartalmazó CD-hez, ill. azok a kedves vendégeink, akik e-mail v. mobilelérhetőséget adtak nekünk, már kaptak egy erről szóló értesítést, hogy honnan lehet még ezeket a képeket interneten letölteni, ill. nevük, címük megküldése esetén postázzuk is nekik.

Remélem, jó nagy buli lesz elsején (kívánságműsor-beszélgetéssel egybekötve).

Sándor Jancsi

 

Hullócsillagok éjszakája

Szombaton, tulajdonképpen spontán módon, ismét buliztunk. Ahogy, immáron már szokássá vált, a karaoke-val nyitottunk. Először a kicsik csillogtatták meg tehetségüket. Hallhatunk úgy szoló előadásokat (Emesétől és Timitől), mint duetteket (Csillától meg Lillától). Ezt követően, a karaoke ?műfaj igazi nagyágyúja pezsdítette fel a hangulatot a 70-es és 80-as évek rock-n-roll slágereinek felelevenítésével.

 Egy törzsvendég brilliáns ötlettel állt elő: készítsünk tábortüzet! Nem sokkal később a lobogó tüzet körbeülték a kemping vendégei. A német nemzetiségű Lothar gitározott, a holland Rob pengette bendzsójának húrjait míg mindezt a magyar Sanyi szájharmonikájának dallamai kísérték. Hallgattuk a zenét, énekeltünk, miközben a sötét, kristálytiszta éjszakai eget bámultuk hullócsillagok után kutatva. Egymással versenyeztünk, ki számlál meg több hullócsillagot!

 

2005.08.06. - Szombat

Továbbra is nagy sikere van a karaoke-nak kemping vendégeink körében!
Ezért ismét meghirdettük profiknak és amatőröknek egyaránt a karaoke-versenyt!
A felnőtt kategóriában a holland Carolina lett a győztes, aki a fellépés előtt néhány perccel toppant be dalt választani, de mégis diadalt aratott rögtönzött választásával!
A második Margó lett egy mulatós nótával, a harmadik helyért Rob és Lothar vetekedett. Ugyanis nem volt könnyű dolga a zsűrinek két profival énekes-zenésszel szemben.
A gyerek kategóriában a Britney Spears bőrébe bújt Marloes lett a harmadik, a második lett Csilla, Lilla, Timi triója, az első Emese lett, aki 7 éves kora ellenére profihoz méltó előadással mutatkozott be!
Szokásokhoz híven a karaoke-t éjszakába nyúló buli követte!
Folyt.köv. augusztus 20.-án!

 

 

A sporthét részletes végeredménye megtekinthető itt:

vandorkupa_vegeredmeny_2005.xls

 

2005 július 31 - Vasárnap 

Délután egy órakor, rettentő hőségben kezdetét vette az ünnepélyes díjkiosztó, amit a gyerekek részére kialakított, vízparton lévő, naptól védett homokozóban tartottunk. A dobogóra először a gyerekek állhattak fel. Majd ezt  követően díjaztuk a felnőtteket egyéni valamint csapatversenyekben elért eredményeikért. Próbáltuk lehető legrövidebbre fogni, de a versenyzők száma miatt igencsak elhúzódott a díjak kiosztása. Mi szervezők, akárcsak a nézők felváltva csobbantunk. A játékvezetőket és a csapatok kapitányait, valamint a tengópálya elkészítésében segítkezőket is díjaztuk.

 A vándorkupát ismét a nem szegedi magyarok csapata nyerte! Második helyezettek a szegediek, míg a harmadikok a külföldiek lettek!

  Gratulálunk minden résztvevőnek! Jövőre ugyanekkor és ugyanitt találkozunk!

KÉPEK

 

2005.07.30. Szombat

Ismét egy hihetetlenül meleg napra ébredtünk. Tombolt a kánikula. Így a délelőtt folyamán megtartottuk a felnőttek úszóversenyét, ahol a férfiaknál  holland nemzetiségű, míg a nőknél nem szegedi magyar hölgy a bajnokunk. Ezt megelőzően a felnőttek megmutathatták tudományukat a magasugrás és a távolugrás versenyszámaiban. Hatalmas magasságokat ugrottak át a versenyzőink! Gratulálunk nekik teljesítményükhöz és kitartásukhoz, hiszen tomboló kánikulában versenyeztek! Ezután következett az erőnléti verseny: a fekvőtámasz.

A délután folyamán megrendeztük a sörivó versenyt. A verseny lényege: ki iszik meg hamarabb egy üveg sört cumival. A verseny győztese a floridai Ricky lett.

Ezután a testfestés következett. Hát bizony nehéz dolga volt a zsűrinek! Szebbnél szebb, művészinél művészibb alkotások születtek. Láthattunk Tűztáncot, Zebrát, Virágoskertet, Pumuklit, sőt még az Éjszakát és  a Nappalt is. A verseny győztese Van Gogh Napraforgók című festményének reprodukciója volt.

 A Sporthét végi immár hagyományossá vált Disco következett.

KÉPEK

 

2005.07.29. Péntek

A sporthéten a péntek a gyereknap!

Ezen a napon gyerek részére szerveztük a versenyeket két részre bontva. 10 órától a 100 méteres futással kezdtünk, amin egy új kategória is indult a legkisebbeknek, a futás- szülőkkel. Az 1-2 éveseket karon fogva futották végig a távot a szülők.

Távolugrás volt a következő, amin a 10 éven aluliak közül 2,58 méteres ugrással Attila nyert.  A 10éven felüliek között 3,75 méteres ugrással nyert Pepyn hollandiából. Ezt követte a fekvőtámasz és a magasugráson való megmérettetés. Kicsik és nagyok egyaránt nagyon ügyesek voltak. Niki még a 120 cm is könnyedén átugrotta, szinte átlépte.  

Kis pihenő után az úszóverseny következett, amit a matracos úszás követett. Próbáltunk minél több vízi versenyszámot tartani a nagy melegre való tekintettel.

A matracos versenyen, amit a tó sekélyebb részén tartottunk, a bóják mellett,  két kategóriát indítottunk 10 év alatt és 10-14 ig. Nagyon élvezte minden résztvevő. Ezzel délelőttre be is fejeztük a versenyeket. A folytatás 17 órától volt. Kezdtük a Mini-Sziki szumóval, ami ismét népszerű volt, kemény harcok folytak. Az almaevésen, ami nem is olyan könnyű, mint gondolnánk, mindenki ügyeskedett kéz használata nélkül megenni a felkötözött almákat.

A legkitartóbb a 6 éves Maya volt, aki amikor már megvolt a győztes és leakartuk venni a damilról az almáját ,hogy megehesse, még mindig nem akarta feladni és tovább próbálkozott.

Egy új versenyszám következett, a jégköpő verseny. A lényeg, hogy ki tudja messzebb köpni a jégkockát. Volt néhány vicces jelenet, amikor kissé nehezen akart a jégkocka elrepülni a szájakból! Szívesen szopogatták a nagy hőségben kicsik nagyok egyaránt.

A nap egyik legnépszerűbb játéka következett a vizes lufi dobálás. A pároknak egyre távolodva kellett egymásnak dobálni a lufikat. És persze a végén a megmaradt vízi-bombákkal csata indult.

A nap a szkanderral zárult, amit a gyerekeken felül felnőtt kategóriában is megrendeztük

Este a szerdai karaoke versenyt folytatjuk! Reméljük hasonlóan jól fog sikerülni és akár új Megasztárokat is felfedezhetünk!

KÉPEK

 

2005.07.28. Csütörtök

A tegnap esti Karaoke verseny fergeteges, reggel 4 óráig tartó bulival zárult. Mindhárom csapatból többen is részt vettek, profikhoz méltó előadásokat láthattunk. Hallhattunk Charley, Irígy Hónaljmirigy, Rolling Stones számokat. Volt verseny egyéniben, csoportosan, országonként, stb. A versenyt az ideiglenesen felállított rendezvény- sátorban tartottuk, ahol egyébként is elég meleg szokott lenni, hát még most, amikor benn ültünk vagy negyvenen ebben a kánikulában! Öntöttük egymásra a vizet és megállás nélkül ment a tánc. Ennek köszönhetően elég nehezen indult a mai nap. A nagy meleg miatt egyébként is délutánra kerültek volna át a versenyszámok, de ez most jól jött a kissé megfáradt kempingvendégeknek is! A versenyeket 15 óra után kezdtük meg. Az első a felnőttek medicinlabda dobása volt. Szokás szerint a kezdés előtt akart feljelentkezni mindenki, de a lényeg ,hogy összejött a csapat! A nők közül 8,1 méteres dobással Müller Bea nyert. A férfiaknál a szegedi csapatból Laci 12,6 méteres dobással egyértelműen a legjobb volt. Ezt követte a gyerekek részére hulla-hopp verseny, a legügyesebbek akár estig is pörgették volna a karikát, valamint a zsákban futás és a mindig népszerű lekváros kenyér evő verseny. A tavalyihoz hasonlóan 18 órától Engi Laci tartott Agykontroll előadást az érdeklődőknek a parton. 19 órától pedig filmvetítés volt, angol illetve holland feliratozással.

KÉPEK

 

2005.07.27 - Szerda

Már korán reggel jó meleg volt, ami a fél 10-kor kezdődő 5000m-es távot futóknak nehezítette meg a feladatát. 11 évestől 68 évesig voltak résztvevők. Sikerült az indulás előtt még néhány versenyzőt invitálni. A táv felénél frissítővel vártuk a futókat, amire szükség is volt. Az első helyen Joris végzett, aki a külföldieket képviselte, 2 másodperccel később a második helyen Engi Tamás ért célba, aki szegedi színekben futott, és nem sok különbséggel lett a harmadik Guti Feri. Kimagasló eredménnyel végzett Herczeg Niki, aki 14 évesen a felnőttekkel együtt futott! A nagy melegre való tekintettel a délelőttre tervezett programokat elhalasztottuk délutánra. A ping-pong, a turul valamint a sakk mérkőzések folytatódtak, a többi versenyszámot  csak 15 órától folytattuk. Kedvcsinálóként kezdtünk a Trabant-toló versennyel, amit a kommentár Jani világmárkaként emlegetett! Egy navigátorra  is szükség volt, aki magyarok közül lett választva és hogy igazságos legyen, egy külföldi is beült a Trabantba segíteni az irányítást, aki a mindenki által ismert Hollandiából érkezett Jack volt. És persze vitt magával egy kis sört is hogy nehezebb legyen. A leggyorsabb Jaapi volt. Ezután kezdődött a kötélhúzás, amelyen a három csapat küzdött női-férfi kategóriában. Mindkét kategóriában a nem szegedi magyar csapat volt az erősebb. Egy kis pihenő után indult a férfi-női terepfutás. A szegediek nem nagyon akartak versenyezni, így a szervezők közül Orsi állt be hogy pontot szerezzen a csapatnak! Az egész napos sportolás este Karaoke versennyel zárult.

KÉPEK

 

2005.07.26. Kedd

Napsütötte reggelre ébredtünk. Délre a hőmérő már 30 °C fokot mutatott. De az árnyékos, homokos úton, rögtönzött pályán kezdetét vette a petanque.
A már tegnap elkezdett ping-pong és a sakk mérkőzések folytatodtak . Soma vezetésével kezdetét vették a biliárd játszmák.
A kisgyerekek lejátszották a turul mérkőzéseket, holnap a felnőttekével folytatjuk.
A tengópálya elkészítésében lelkes sportolni vágyók is segítettek. Felváltva vittük nekik a hűsítő nedűt sör formájában, csakhogy jobban menjen a munka! Már nem sok van hátra, kitartás fiúk!
A testmozgásra kiéhezett vendégek kérésére meghirdettük a tollaslabda bajnokságot is!
Sok jelentkező volt, gyerek illetve felnőtt kategóriában! Akadt olyan profi gyerek is aki a felnőtt csoportba kérte magát, jó kis ellenfélnek ígérkezik, pedig csak 12 éves!
Sok sikert mindenkinek!

KÉPEK

 

2005.07.25. Hétfő

A Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó, immáron XVII. alkalommal került megrendezésre. Gyönyörű időben ünnepélyes megnyitón ismertettük a programokat, bemutatkoztak a csapatok, csapatkapitányok, a szervezők.
A tavalyihoz hasonlóan 3 csapat versenyez a vándorkupáért: külföldiek csapata, szegediek valamint a nem szegedi magyarok csapata.
A szegedi csapatkapitányok: Szalkai Jani, aki a sportkommentár is egyben, valamint Miklós Laci. A csapat neve: Álom Csapat
A nem szegedi magyar csapat vezetői ismét Herczeg Fecó és Batári Pisti lett, harci nevük: Puding Evők.
A külföldieket Berry Lucas és Lothar Mosbach képviselik és Golden Pineapple néven lépnek színre.
A technikai dolgok ismertetése után a szervezők Orsi, Gyöngyi, Marika valamint Lilla és Csilla elénekelték az „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell…”dalt és Lilla reggeli tornát tartott.
Ezután nagy roham volt a recepción, mindenki jelentkezni akart a versenyszámokra.
A mai napon a sakk és a ping-pong versenyek kezdődtek meg!

KÉPEK

 

 

2005.07.18.

 Néhány fontos tudnivaló a sporthétre vonatkozólag:

Idén is folytatjuk a vándorkupáért folyó harcot, amelyben három csapat küzd.:

-         Szeged és környéki vendégek

-         Magyarország más részéről érkező vendégek

-         Külföldön lakó vendégek

A pontszerzés a következő:

Sportág I. helyezés pontértéke II. helyezés pontértéke III. helyezés pontértéke
Sakk 3 2 1
Ping-pong 3 2 1
Röplabda 6 4 2
Biliárd 3 2 1
Turul 3 2 1
5000 m-es futás 6 4 2
Terepfutás 3 2 1
Lábtengó 3 2 1
100 m-es futás 3 2 1
Távolugrás 3 2 1
Fekvőtámasz 3 2 1
Magasugrás 3 2 1
Úszás 3 2 1
Kötélhúzás 3 2 1
Szkander 3 2 1
Petanque 3 2 1

 

A fel nem sorolt versenyszámoknál hasonlóképpen történik a pontozás!

Minden csapat versenyzőiből az elsőnek az eredménye számít.

A fentieken kívül további meglepetésekkel is készülünk!

Tavaly a nem szegedi magyar csapat volt a győztes!

Mindenki jól kösse fel a nadrágját!(Már akinek van!)

Sok szeretettel várunk mindenkit!

Orsi és Sándor Jancsi

 

2005. 07.11-17.
FNT a Sziksósfürdői naturista kempingben


Az időjárás az idén sokakat elriasztott, főleg a budapestről érkezőket.
Pedig SZIKI-n legtöbbször hétágra sütött a nap. Minden nap voltak
szervezett naturista programok is:
Hétfő: Strandolás, konditerem, activity...
Kedd: Szeged (a táborban maradottaknak: kártyázás, petanque, turul),
strandolás, rajzverseny...
Szerda: Strandolás, origami, biliárd verseny...
Csütörtök: Fehér tó, strandolás, esti gitározások...
Péntek: strandolás, röplabdázás, esti gitározások...
Szombat: ányási kirándulás, röplabdázás, strandolás, naturlecsó főzés,
hollandok fogadóestéjén való részvétel
Vasárnap: strandolás, röplabdázás, oklevelek átadása....

Olyan keveset aludtunk így, mint már régen... egyik nap sem feküdtünk
le éjjel kettő előtt, a kisebb gyerkőcök is gyakran késő estig velünk
beszélgettek, játszottak... vagy éjszaka is fürdőztünk, hisz irtó meleg
volt... A reggeli 8 órás felkelés azért mégis működött, a reggelit együtt
fogyasztottuk el a büfében. Robi, mint ifivezető aktív szerepet vállalt,
hogy a táborozók együtt lehessenek..

Pisti (és gyermekei), jó hogy eljöttek az idén először közénk. Pisti hozott
gitárt, ezzel is fokozta a hangulatot, ami kellemes meglepetés volt
nekem, mert nem ismertem erről az oldaláról... Jól játszott és énekelt. Ő
így nagyon is hiányzott a szombat esti holland buliról, mivel aznap nem
volt velünk. Itt ugyanis voltunk kb. 80-an, mint egy lakodalom olyan volt
az egész... a mi aznapi létszamunk, a 25 fős tarsaságunk szinte
elveszett benne, főleg,hogy nem is voltunk ott folyamatosan, hisz
közben főztük a lecsónkat. De a "mag" aznap is a végsőkig bírta, hajnali
3-kor küldtek el bennünket aludni.
Vacek az általa szervezett Fehér tavi túrát, lekéste, amit gondolom
azóta is sajnál :-) mert tőlünk tudja, és a fotókon látta, irtó jó volt,
érdemes volt erre időt szenteltünk.
Hatalmas élmény volt a szombati ányási kiruccanás. Örülök, hogy oda is
eljutottunk, a tavalyi szép emlékek nyomán. Már aki eljött a végéig is :-)
mert az odautazás egy kicsit körülményesre sikerült a hatalmas
sártenger miatt, az autóink nem mind bírták az utat a Tisza mentén.
A közösen főzött naturlecsó este Guszti irányításával pedig ismét
nagyon finom lett és elfogyott mind egy szálig. :-)

Az idei versenyek győztesei közül Gabi, Emese, Judit, Tamás neve
említést érdemel, de Gusztinak is vmi külondíjon törtük a fejünket, mert
Ő egyénileg olyan szép agyagfigurákat készített a homokozóban, hogy
arról mindenkinek tudnia kell. :-)

Örülök, hogy néhányan a Naturlistáról is 1-1 napra vagy van aki több
napra is csatlakozni tudott hozzánk, mint napi vendég. Összeszokott
csapat vagyunk, ha másutt nem is, itt nyaranta mindig tudunk találkozni,
SZIKI kedves és egyre szépülő kempingje számunkra már
kihagyhatatlan az éves terveinkből.

Jól éreztuk magunkat, aki eljött tudja, aki nem azt várjuk jövőre is, és
sajnáljuk, hogy most nem találkozhattunk...

Rózsa

 

 

2005.07.16.

Az előző évhez hasonlóan idén is megrendeztük a „Holland fogadó bulit”, aminek sikere ismét felülmúlta várakozásainkat.

Minden család rövid műsorszámmal készült. Láthattunk éneklést, a férjek a Rippel erőművészeket figurázták ki nem kis sikerrel, a feleségek pedig az előző esti tivornyát elevenítették fel rövid jelenet keretében.

Két kedves vendégünk Uri Gellert is felülmúló produkciót mutatott be: vasalót, merőkanalat, lábost tartottak meg mellkasukon minden csalás, szemfényvesztés nélkül!

A szinkronúszók előadásukkal éjszakai fürdőzésre csábították a nézőket.

A műsorszámok alatt finom ételek, italok várták a meghívottakat.

A vacsorát, hajnalig tartó mulatozás, tánc követett, amelyet remélhetőleg a sporthét alatt is folytatunk!

 

 

2005.07.05. Cikk a DÉLMAGYARORSZÁG-ban:

 

2005.05.29.  Gyereknap a Szikin!

Az idei gyereknap fantasztikusnak ígérkezett: mindamellett hogy gyönyörű idő várta a kicsiket és nagyokat, számos versenyszámban is kipróbálhatták magukat! A nagy melegnek egy hátránya volt, hogy a versenyszámokhoz szinte „lasszóval” kellett a gyerekeket a vízből kihúzni, hogy részt vegyenek a játékokban, amikre már korábban jelentkeztek! Így volt ez a biliárd esetén is! Szerencsére előbb- utóbb mindenkit elkapott a játékszenvedély! Délelőtt kézműves foglalkozások zajlottak, a lányok fontak, gyöngyöt fűztek. Később a váltóversenyeken izgulhattunk. Mókás volt az egylábon ugrálás és a bicikli lassúsági verseny is! A kedvencek közé tartozott a vizeslufi dobálás, amit egy össznépi csata zárt. A kapitánylabdázást szintén nagy sikert aratott, bár a röpi pálya homokja igen felforrósodott és sűrűn kapkodták a lábukat a gyerekek! A nagy melegre való tekintettel néhány tervezett programot elhalasztottunk, úgy mint a bábozást a szülőkkel és a „ki-mit-tud”-ot. A nap fénypontja a trabant festés volt! Ezt élvezték a leginkább, itt mindegyik gyerek kiélvezhette művészi hajlamait! Azóta is a kemping dísze a kifestett trabi!

A gyereknapot az eredményhirdetéssel zárult! Minden résztvevő ajándékkal távozott, melyek közül a legnagyobb örömet a jégkrém nyújtotta. Reméljük a sporthét gyereknapja még hasonlóképpen telik majd!

 

A trabantfestés eredménye:

 

 

 

 

Elkészült a stábfotó!

Itt mindenki kiigazodhat azon, hogy milyen problémával kihez tud fordulni, és hol találja meg őt:

A Natours Kft. dolgozói

Gyermeknap május 29.-én (vasárnap)!

Egy szép napot szeretnénk rendezni a gyermekek számára széleskörű programmal.

Programok:
- Versenyek
- Kézműves foglalkozások
- " Ki mit Tud" Gyermekek és Szülők részére egyaránt

Gyermekek részére a belépő ingyenes, valamint az ugráló, az internet ezen a napon teljesen ingyenesen használható.

Gyermeknapi program:

Gyermeknapi program 2005. május 29. 
Program Időpont Hely Játékmester
Ugráló egész nap légvár Judit
Számítógép, internet egész nap sátor Orsi
Kézműves foglalkozás: fonás, termés kép készítés, gyönyfűzés, szalvéta technika, rajz 9-10.45 pajta, sátor Orsi, Vivi, Niki,Lilla
Társasjáték: Activity, Blanko, Rizikó, Monopoly, Ki nevet a végén, Titkos kód, Sakk, Malom, kockapóker egész nap pajta, sátor Lilla,Niki,Vivi
Ügyességi játékok: Twister, karikadobáló, ugróiskola, gólyaláb egész nap röpipálya mellett Lilla, Vivi, Niki
Váltóverseny: zsákbafutás, tojás futás, mocsár járás, 1 lábon ugrálás, pókjárás, könyv a fejen, lufidobálás, kerékpár lassúsági verseny, újságpapír tánc, partizán kidobás 11-13.00 pingpong-asztal és röpipálya környékén  Orsi
Bábszínház Szülőkkel 14.00 sátor Jancsi
Ki mit tud Gyerek és Szülő 14.00 sátor Jancsi
Eredményhírdetés 16.00 büfé, sátor  
 

Versenyekre jelentkezés Juditnál a recepción 10.00.-ig 

       
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!
       
    a játékmesterek

 

2005.05.05.:

Szégyen-gyalázat, hogy eddig nem írtam a Sziki-megnyitóról, de még csak most kezdek magamhoz térni a kultúrsokkból (is). Mondjuk aki nem jött, az megérdemli, hogy furdalja még egy kicsit a kíváncsiság, hogy mi újság arrafelé. Na jó:

- kiválóságos jó időnk volt, tudtuk rendeltetésszerűen használni a naturista strandot, ingyenes volt a belépés
- welcome-drinkkel fogadtunk mindenkit, egy darabig én is bírtam a fogadást
- a lakókocsi-tulajdonosok persze egész nap tüsténkedtek, takarítottak, szereltek, stb.
- Misi új látványkonyhában új finomságokkal várta a vendégeket
- egy új ideiglenes, 90 m2-es rendezvénysátrat állítottunk fel a leendő faház helyére, benne gyermekjátszószoba, konditerem, stúdió, TV, internetsarok, újságok-könyvek, asztalok-székek, stb. a zordabb időkre
- bekameráztuk a külső parkolót, a légvárat áttettük a túloldali nádashoz a zaj miatt, megújultak a WC-k is
- már fújjuk a vízijátékokat (trampolinos óriáskorong, cápa-hajó), illetve Attila szereli a kis vízicsúszdát a gyerekeknek
- Idén még több lakókocsi bérelheto helyben!
- Új büfésünket is Anettnek hívják a megszokás miatt, az új recepcióst pedig Juditnak. Az úszómester Szabó Gergő lett (a volt alias "gyereknyúzó", de már felnőtt és megjavult)

- A sok szokásos "Boldog Újévet" kívánság elhangzása után mindenki belevetette magát a nyárelő intenzív élvezésébe, szóval remélem, mindenki jól érezte magát.


Szeretettel várunk mindenkit idén is!

Sándor Jancsi

Képek:

- kinyitottunk

- a pajta

- a közös sátor

- a gyereksarok

- tavasz a Szikin

- új vízijátékok