A nudizmus története - mint
tudjuk - Ádámnál és Évánál kezdődik. Nem arra gondolok itt, hogy a ruhátlan
állapot az emberiség történetében megelőzte az öltözködés évezredeit. A bibliai
történetben Ádám és Éva szégyenérzet nélküli meztelensége szimbólum - egy
civilizált nép visszavágyódását fejezi ki az elveszett Paradicsom ártatlan
derűjébe. A nudizmus ennek a visszavágyódásnak a jegyében, Ádám és Éva
csillagzata alatt született majd kétezer éve.
Már az őskeresztény időkben felbukkannak
az adamita eretnekek, akik szertartásaik alkalmából meztelenre vetkőznek, ezzel
hirdetve, hogy a szekta tagjai eljutottak a paradicsomi bűntelenség állapotába.
Az a tény, hogy az adamita eretnekekkel több mint egy évezreddel később, a
középkor vége felé Európa több helyén (Franciaországban, Hollandiában,
Németországban, Csehországban, Bulgáriában, Oroszországban) ismét
találkozhatunk, nem azt jelenti, hogy az adamiták szektája képes lett volna egy
évezreden át fenntartani és továbbadni tanait. A kollektív meztelenség
szimbolikus értékét a különböző eretnek mozgalmak, a társadalomból kivonulók
kiolvashatták a Bibliából is. Az ötlet felvetődhetett akár a testiséget elítélő,
a szexualitást és a meztelenséget bűnös dologként megbélyegző keresztény
erkölcstanítás bírálata közben is. A középkori „adamiták" - akár ókori elődeik -
a csoportos meztelenséggel azt juttatták kifejezésre, hogy belőlük kiveszett a
természetes dolgok feletti szégyenérzet, mert eltöltötte őket a bűnükön
felülemelő Szentlélek. Meztelenségük egyben a társadalmi különbségeket
kifejezésre juttató öltözködés elutasítását, a teljes egyenlőség követelését
jelentette, amellett pedig a mozgalom szertartásaihoz, rituális fürdőzésekhez,
táncokhoz kapcsolódott.
Az adamitákat -
és kora újkori utódaikat, az anabaptisták különböző csoportjait - az egyházi és
világi hatalmak képviselői féktelen orgiákkal, erkölcstelenséggel,
vérfertőzéssel vádolták, s ha tehették, kegyetlenül kiirtották, máglyára
vetették. Ezt tette a husziták mérsékelt szárnyának híres hadvezére, Jan Zizka
is a XV. században a cseh adamitákkal. A XVII. századtól kezdve csak az
Újvilágban vagy a keresztény Európa másik perifériáján, Oroszországban hallani
kisebb csoportjaikról, és ott sem maradtak háborítatlanok.
Az adamiták eltűnésével párhuzamosan
bontakozott ki a XVII-XVIII. században az a folyamat, amelynek sikerült
visszaszorítani a nyilvános meztelenség más formáit is, a színielőadások csupasz
gráciáitól (*) kezdve a fürdőházi meztelenségig. Minden korábbi korszaknál
jobban elszigetelték az embereket a természeti állapot, a testiség bármiféle
megnyilvánulásától, amely nemcsak erkölcstelennek, hanem immár visszataszítónak,
gusztustalannak is minősült. A fejedelmi udvarokban, a duzzadó városokban, a
nemesi és polgári társas élet terebélyesedő intézményrendszerében kimunkált
illemszabályok, normák a vidéki papok és tanítómesterek jóvoltából ebben az
időben már a legkisebb falvakban is éreztetni kezdték hatásukat.
(*) grácia: a görög-római mitológiában a kedvesség, az ajándékozás és a hála
istennőinek közös neve. Őket szokták így emlegetni: a három Grácia.
Ugyanez az időszak azonban
megszüli a természethez való visszatérés modern törekvését is. Miközben a XIX.
század második felében, a viktoriánus korban minden korábbinál kényszerítőbb
erőre tesznek szert a civilizációs prüdéria normái, Rousseau nyomdokain
terebélyes és sokszínű mozgalmak szerveződnek a civilizált életforma morális
kötöttségeinek az elutasítására is. Ezeknek a mozgalmaknak a világán belül
bukkannak fel a modern nudizmus előfutárai.
Nudista jellegű megmozdulásokról először
az 1840-es, 1850-es évek amerikai kommunamozgalmában hallhatunk. Ebben az időben
a rohamos fejlődésnek induló északi városok fiataljai a Rousseau tanításait
továbbfejlesztő amerikai gondolkodók, Thoreau, Emerson és a költő Walt Whitman
nézeteiért lelkesedtek. Kivonultak a nagyvárosokból, utópikus természeti
közösségek sorát alapították meg, amelyek közül a regényekben és színdarabokban
is megörökített Brook Farm volt a leghíresebb. Amikor itt a kommunatagok között
vitakérdés lett a vallás és a valláserkölcs problémája, a radikális ateisták a
nudizmust választották tiltakozásuk formájául. Vasárnap délelőttönként, amikor a
többiek templomba indultak, ők kiültek meztelenül a házaik elé. Más kommunákban
is hallani a nudizmusról, ott viszont éppen a korábbi vallásos ideológiákhoz -
az Amerikában napjainkig is tovább élő anabaptistákhoz - kapcsolódott a
szégyenérzet nélküli, természetesnek felfogott kollektív meztelenség.
Az európai nudista mozgalmak előfutárai
azonban sokkal konszolidáltabbak voltak, mint a modern hippikre emlékeztető XIX.
századi amerikai utópisták. Sajátos módon itt a civilizációs folyamat egyik
alapvető vívmánya, a higiénia, a testápolás igénye kapcsolódott a romantikus
természetkultuszban tovább élő rousseau-iánus, civilizációkritikus
gondolatokhoz. Mindenekelőtt a nagyvárosi életforma, a szennyezett nagyvárosi
levegő környezet- és egészségártalmaira reagált a XIX. század második felének
osztrák atmoszferikus kúra mozgalma, amelynek fő szervezője, Arnold Rickli
(1810-1907) elsőként népszerűsíti a természetben vett lég- és napfürdőket mint
gyógymódot.
Miközben a természeti népek
idillikus meztelenségét ábrázoló Gauguin képei kikerülnek a galériák falaira, s
miközben egyre több ruhareformer, orvos és feminista fejtegeti az európai
öltözködési kultúra egészségártalmait, az 1890-es években megjelennek a
meztelenség kultúrájának első programszerű kiáltványai. A német szocialista
Heinrich Puder Angliába költözve dr. Sham (doktor Álszent) álnéven folytatja
nudizmus melletti propagandahadjáratát. Amerikában pedig Mrs. Johnson meztelenül
ad interjúkat a nudizmus egészséges, természetes életformájáról.
A XX. század elején Amerikában egy John
Sharp nevű prédikátor megjelenteti a
Meztelenség Evangéliumát, amit
azután meztelenül hirdet télen-nyáron tanítványaival együtt. Németországban
pedig a század elején több, egymástól független kísérlet is indul
nudistatelepek, táborok szervezésére. 1903-ban Paul Zimmermann a Balti-tenger
partján, Lübeck mellett megszervezi a Freilichtpark elnevezésű nudistaközpontot,
a jelenlegi nudistamozgalom egyik első alapsejtjét. A nudizmus itt spártai
életformával társul: tilos a mozgalom tagjainak húst, alkoholt fogyasztani, és
nem dohányozhatnak. Nem is arról van szó elsősorban, hogy egész testüket
napoztassák, hanem arról, hogy megedzzék a testet mindenféle időjárás
elviselésére: minden reggel többórás tornával indul a nap. Ugyancsak a testedzés
jegyében alakul Berlinben Adolf Koch testnevelési iskolája, ahol ő 1902-től
meztelenül tartja a különböző tornafoglalkozásokat. Az iskolát hamarosan perbe
fogják a közerkölcs őrei, nemsokára bezáratják kapuit, s csak az első
világháború után szerveződik újra. A németországi Freikörperkultur leghíresebb
apostola azonban nem Zimmermann vagy Koch lett, hanem Richard Ungewitter - ő
szervezi meg az első nagyszabású nudistamozgalmat.
Ungewitter 1903-ban írja első brosúráját
Az embereknek újra meztelennek kell lenniük címmel, majd hamarosan ír egy
könyvet is:
A meztelenség fejlődéstörténeti, egészségügyi, erkölcsi és
művészeti megvilágításban. Miután nem talál rá kiadót, saját költségén
jelenteti meg, s a két szenvedélyes pamflet bestseller lesz a század eleji
Németországban. Érdemes röviden ismertetni a könyv gondolatmenetét.

Ungewitter azzal kezdi
könyvét, hogy az ember éppen meztelensége révén vált külön az állatvilágból - a
meztelenség a legszebb, legsajátosabb emberi tulajdonság. Az emberi öltözködés
történetén végigpillantva elemzi a szégyenérzet kialakulásának történetét, a
ruházatok különböző egészségügyi hátrányait, szemléletes ábrákkal mutatva be,
miképp torzítja el a természetes női alakot a fűző stb. Utal arra, hogy a -
század eleji - másfél milliárd emberből csupán 500 millió öltözködik teljesen,
750 millióan csak épp hogy valami ruhát vesznek magukra, 215 millióan pedig
teljesen meztelenül járnak. Ezután a bőr légzésével kapcsolatos higiéniai
eszmefuttatások és a bőrt irritáló különböző ruhadarabok leírásai következnek,
valamint a meztelen lég- és napfürdőzés előnyeinek az ecsetelése.
Könyvének legfontosabb érvei azonban a
Meztelenség nélkül nincs igazi morál című részben következnek: „csak a
bűntudattal teli emberek szégyenkeznek a meztelenségtől", és „a meztelenség
tilalma a morál nélküliek morálja". Nem a meztelenség látványa váltja ki a
mértéktelen szabadosságot, hanem éppen a ravasz erotikával elfedő és felfedő
öltözetek. S ha a meztelenség természetessé válásával kivész a női öltözködés
rafinált, romlott erotikája, azzal csak erkölcsösebbek lesznek az emberek.
Ungewitter 1906-ban megszervezi a Német
Nudo-Naturista Szövetséget, több tábort alapít, s mozgalma különösen az első
világháború után nagy népszerűségre tesz szert. Táboraiban nagy sikerű film
készül
Az erőhöz és a szépséghez vezető utak címmel, amely sok új hívőt
toboroz a húszas évek Németországában. A nudizmus sikeréhez ebben az időben
hozzájárul a huszas évek forradalmi hangulata, női emancipációs mozgalma,
reformöltözködése, sok meztelen kabaré-énekesnője - például Josephine Baker -
is. A német nudistamozgalom mintájára ekkor kezdenek szervezkedni a francia, az
angol és az amerikai naturisták. Franciaországban Kienné de Mongeot szervezi az
első (Spárta Klub, Teljes élet és más hasonló elnevezésű) nudistatelepeket,
amelyek elkeseredett küzdelmet folytatnak évtizedeken át az Apák Egylete és a
közmorál védelmezőinek más hasonló szervezetei ellen - végül is sikerrel.
Amerikában bevándorló németek alapítják
az első nudistaszervezeteket, majd egy protestáns lelkész, Isley Boone, más
néven Uncle Danny (Dani bácsi) lesz a nudistamozgalom vezére. 1933-ban Boone már
nemzetközi nudistakonferenciát szervez, amelynek nyomán megalakul az amerikai
nudisták első szervezete, az American Sunbathing Association (ASA). A nudizmus
nemzetközi szervezete, az FNI mégsem az amerikaiak, hanem az angol nudisták
kezdeményezésére jött létre 1951-ben, London környékén, egy nagy
nudistafesztivál keretében. Itt kidolgozták azt az alapszabályzatot, amelyet a
következő években 22 nemzeti federáció fogadott el. A szervezet azóta
kétévenként nemzetközi kongresszust tart. Richard Ungewitter megérte még
mozgalma világsikerét, de a harmincas évektől kezdve - antifasiszta
elkötelezettsége miatt - nemigen volt helye a német mozgalomban, s elfelejtve,
nyomorogva halt meg 1958-ban, kilencvenéves korában.
Miután a nudizmus eltűrt szervezetté lett
a legtöbb polgári országban, mindenki elismerte híveinek azt a jogát, hogy
gettószerű telepeiken a különböző neműek együtt hódolhassanak a meztelenségnek.
A hatvanas évek ifjúsági ellenkultúrája azonban az erkölcsök s a szexuális
normák radikálisabb reformjáért, a tabuknak - köztük a meztelenség tabujának -
teljes eltörléséért szállt síkra. Az amszterdami provók és az amerikai hippik
ebben áz időben találták ki a polgárpukkasztásnak (streaking) azt a módját, hogy
meztelen fiatalok csoportjai rajtaütésszerűen berohantak színházakba, politikai
gyűlésekre, stadionokba, forgalmas utcákon szaladgáltak. A hippi-ideálokat a
politikusabb diákmozgalmakba plántáló amerikai yippie-mozgalom egyes képviselői
az 1968-as chicagói elnökválasztó konvención próbáltak hasonló botrányt
kirobbantani. Meztelen fiúk és lányok tálcákon disznófejeket hordoztak körbe a
megdöbbent képviselők padsorai között, azt hirdetve, hogy a legjobb lenne, ha
egy disznót választanának elnöknek (pig = disznó, s ez az amerikai szlengben
rendőrt jelent).

A meztelenség azonban
nemcsak provokáció céljára szolgált. Valójában egy új, a korábbinál sokkal
szélesebb körű és természetesebb formában történő követeléssel párosult. A
hetvenes évek elején - több meztelen demonstráció után - a legtöbb
nyugat-európai országban és Amerikában elérték, hogy szűnjön meg a
közszeméremsértés abszurd szankciója azok ellen, akik a különböző strandokon
meztelenül vagy monokiniben süttetik testüket a nappal, hogy ne kelljen ezért
külön körülkerített telepekre vonulniuk azoknak, akik erre vágynak; akit zavar,
az ne nézzen oda. Ma már nemcsak a mediterrán szigetek jelentős részén vált
elfogadott gyakorlattá a meztelenség toleranciája, nemcsak a nizzai Promenade
des Anglais mellett végighúzódó strandon vált megszokottá, hogy a rendőrök nem a
meztelenkedő hölgyeket fürkészik, büntetik, vezetik el, hanem egyszerűen csak a
rendre felügyelnek. Horvátországban, Németországban, Romániában, Bulgáriában és
Lengyelországban is hovatovább megtűrtté vált a nudizmus, méghozzá nemcsak
szervezett nudistatelepek formájában, hanem sok helyütt a tenger melletti
strandok távolabb eső részeiben is. 1981-ben Zürichben, Nyugat-Berlinben és
Münchenben már azért tüntettek meztelen fiatalok többezres tömegei, hogy a
polgármesterek engedélyezzék a városi parkokban, vagy legalábbis ezek egy
részében a meztelen napozást.
A
nudizmusnak Magyarországon is vannak hívei, akik az elmúlt huszonöt évben a
sikertelen társadalmi mozgalmak egyikét szervezték meg az országban. Hosszú
éveken át dacolva az ellenséges hatóságokkal és a nyilvánosságban mindig is
nagyobb súlyt és több fórumot kapó idegenkedő, fanyalgó véleményekkel, több
népszerű nudistatelepet hoztak létre az országban: a Délegyháza melletti
bányatavaknál, a Tiszánál, a Velencei-tónál és még több más helyen. A balatoni
nudistastrand terve ugyan több ízben meghiúsult, de a mozgalom - nemcsak a
fiataloknál és a dekadens városiaknál, hanem számos korcsoportban és nagyon
különböző társadalmi rétegekben is terjedő - népszerűsége 1983 végére meghozta a
gyümölcsöt: megalakulhatott 1984 elején a Magyar Naturisták Egyesülete,
Délegyháza és perspektivikusan több más strand pedig törvényesen is az ő
birodalmuk lett.
Most már csak az a
kérdés, hogy az intézményesülés Magyarországon is a nudisták gettószerű
elzárkózását eredményezi-e, mint Nyugaton ezelőtt fél évszázaddal, vagy a
szemlátomást mindenütt terjedő szabadabb napozási szokások, a háttérbe szoruló
prüdéria jegyében végképp a múltba utalják a közszeméremsértés vádjait? Az első
jelek inkább az előbbire utalnak: a nudistastrandok köré az új egyesület
betonkerítést emelt, egyes vezetői elhatárolták magukat a vadnudistáktól, nem
átallották az egyesületen kívül meztelenkedőket közszeméremsértőknek nevezni,
hamar elfeledkezve arról, hogy a minap még maguk is egyesületen kívül voltak.
Hiába, a fejlődés lépcsőit nem lehet átugrani. Már az is nagy előrelépés, hogy
léteznek Magyarországon nudistastrandok, a közfelfogás azonban lassabban
változik.
Forrás: CybSex Magazin